Május elseje alkalmából, egy érdekes történetet hoztam a baranyai vármegyeszékhelyről.
A második világháborúban a front 1944. november 29-én hagyta el Pécset. A villamosközlekedés már 1944. december 12-én megindult köszönhetően, hogy az üzem viszonylag kevés kárt szenvedett. A Pécs Városi Közlekedési Vállalat (PVKV) 13 darabos autóbusz állománya hét darab roncs járműre redukálódott (ebből egyet átalakítottak teherautóvá, hogy lisztet, búzát és kukoricát lehessen vele szállítani a péküzemekbe). A roncsok folyamatos helyreállításával sikerült elérni, hogy a buszközlekedés a városban 1945. október elsején három vonalon megindulhasson. A hatdarabos flottához 1946 őszére hozzáadódott két darab megkerült, a háború alatt kimenekítésekre használt busz a régi állományból, valamint két felújított busz. Mivel új buszok beszerzésére nem volt lehetőség és már roncsok sem álltak rendelkezésre helyben, amiket fel lehetett volna újítani, ezért a fővárosból -ahol az ócskavasnak illő járművek országos gyűjtőhelye volt- 1947 folyamán négy rom állapotú buszt hoztak el (köztük volt egy ex-pécsi kocsi is). Az év végére a flottát 10 db autóbusz alkotta, mely 1949 elejére -további felújításokkal és átalakításokkal- 13 db-ra emelkedett. A fokozódó utazási igények kiszolgálása érdekében a PVKV újra roncsbuszokhoz nyúlt: a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaságtól (BSzKRt) 4-4 db autóbuszalvázat és karosszériát vásároltak.
Készül a Gerő (balra) és a Rákosi (jobbra) a PVKV műhelyében.
Fotó: Autó 1949/11. szám
Fotó: Autó 1949/11. szám
adt.arcanum.hu
A május elseje tiszteletére felújított járműveket a MÁVAG Tr 5-ösök, avagy a NIK buszok mintájára alakították át, és az addig Pécsen használt kék-sárga helyett a fővárosban alkalmazott sötétkék-ezüst fényezést kapták. A 16-os, a “Rákosi” nevet kapta, mely az 1-es számú pécsi Rába Speciál alvázára épült egy volt fővárosi Rába-DST felépítményét kapta meg (a karosszéria feltehetőleg az ex-BX-370-ról származott). A 17-es jelzésű autóbuszt a "Gerő”, névvel látták el. Ennél feltehetően az egyik Kaposvárról származó MAN teherautó (lásd lejjebb) alvázára fabrikáltak rá egyik Rába-DST karosszériát (a karosszéria feltehetőleg a BX-371-ről származott).
Az 1949. május elsejei ünnepég keretében átadott felújított járművek. Gumikerekes fronton balról nézve a Rákosi és a Gerő busz mellett a 20-as számú Rába Speciál. A vaskerekeseknél két pécsi Ganz motorkocsi fog közre egy szintén Ganz pótkocsit.
A Gerő-busszal elsőként Nagyárpádot és Nagypostavölgyet vették célba április 30-án. A Dunántőli Napló 1949. május 3-i híradása:
“Megjött amire vártunk… Nagyárpádon és Nagypostavölgyben nagy szeretettel köszöntötték a pécsi autóbuszjáratot
A Közlekedésügy dolgozói elkészítették és a polgármester a város közönsége nevében átvette a két új gyönyörű autóbuszt, hogy a forgalomba beállítva a város közlekedésének szolgálatába állítsa. A város közönsége őszinte csodálatát fejezte ki, amikor megpillantotta a város utcáin első útjukat megtevő, modern és szép járműveket. Voltak olyanok, akik nem tudták, hogy a két autóbusz a mienk, mert megszokták az autóbuszok kék-sárga festését, amelytől eltérően ezek az újak sötétkék-ezüst színűek, mint a fővárosi autóbuszok. Így azt hitték, hogy pesti autóbuszokat látnak. Így sóhajtottak fel: „Jó lenne nekünk is egy-két ilyen.”
Az első ingyen utasok
Az új autóbuszok elkészülése lehetővé tette, hogy a peremtelepülések közül kettőt, Nagyárpádot és Nagypostavölgyet is bekapcsolják az autóbuszközlekedés hálózatába. Az új autóbuszok egyike gördült ki Nagyárpádra és Postavölgybe, mint az új járatok első hírnöke. Ott gördült a busz, amely a dolgozók kívánságának megfelelően a “Gerő-busz” nevet viseli. Ott gördült az úton, amelyen eddig legfeljebb egy-egy személyautó porzott néha végig, vagy a parasztok szekerei zörögtek. Azt is mondhatnánk, hogy Nagyárpádnál végződik a világ, mert a község kiesik a főútvonalból és az út innét nem vezet sehova. A fák mélyen hajolnak az útra és lombkoronáik végig simítják az autóbusz tetejét. Meg kell majd nyesegetniük a fákat - véli a közüzem igazgatója - amint kifelé robogunk az úton. Az útszélen hazafelé tartó nagyárpádiak leplezetlen bámulattal fogadják a hatalmas méretű járművet, mely szokatlan jelenség ezen az úton. Csodálatuk még nagyobb lett, amikor az csikorgó fékekkel megáll mellettük és a Közlekedési Vállalat egyik vezetője szíves szóval invitálja az első járatát tevő autóbuszba a jól megtermett és szatyorral hazafelé igyekvő asszonyt. A város vezetősége és az autóbuszüzem kocsiban ülő dolgozói vidáman megéljenzik az első utast, aki örömmel vegyes zavarral fogadja az ovációt, és telepedik le a soványnak ugyancsak nem mondható számvevőségi főtanácsossal szemben. Ezután szinte 30 méterenként áll meg a kocsi és vesz fel újabb és újabb árpádiakat. A második egy úttörősapkás fiú, a harmadik egy óvatos öreg néni, aki előbb megkérdi, hogy ezen a darabon mennyiért viszik el és hitetlenkedve,szabódva ül fel a kocsira, amikor megtudja, hogy ez alkalommal még ingyen visznek mindenkit. Mire Nagyárpádra érünk, jócskán megtelik a kocsi zsibongó, beszélgető nagyárpádiakkal, akik még ilyen csodát se éltek, hogy ingyen utazásra invitálják őket egy ilyen szép új autóbuszon. A község határánál a község bírája, az elöljáróság és kis úttörő csapat köszöntötte a kocsit, amely velük együtt indul tovább a község közepe felé.
Krancz elvtárs sohasem jött üres kézzel
A kultúrház előtt hamar összeverődik Nagyárpád népe, hogy megcsodálja az autóbuszt, amely a jövőben megszabadítja őket a fáradságos gyaloglástól. Az úttörők is egyre többen fogják körül a kocsit, egyikük megsimogatna annak kékségét, majd poros oldalára ékes zsinórírással írja a porba: Éljen Rákosi Pajtárs. Nem kell kétszer mondani nekik, hogy foglalják el a kocsit, amikor Krancz elvtárs erre felhívja őket. Pillanatok alatt zsúfolt a kocsi 80-100 gyerekkel. Ki hinné, hogy Nagyárpádon annyi gyerek van. A lemaradók csapatában elszontyolodott arcokat látni, csak akkor derül fel az arcuk, amikor Krancz elvtárs megígéri, hogy a következő párperces fordulónál rájuk is sor kerül. A község bírája és az MDP pártszervezet ottani titkára az egybegyűltek előtt megállapította, hogy Krancz elvtárs egyszer sem jött üres kézzel hozzájuk, hiszen csak múlt évben adta át nekik a villanyt. Most meg íme az autóbuszt is. Aztán visszaindulunk. Az úttörők kitartóan ragaszkodnak az autóbuszhoz és fel sereglenek a kocsira és az út feléig elkísérnek még bennünket. Éneklésük majd szétveti a kocsi oldalát. Aztán elbúcsúzunk és még egy darabig integetnek a porfelhőn keresztül.
Vidám sétaautózás Postavölgyben
Percek múlva aztán Nagypostavölgyben vagyunk, ahol az egybesereglett lakosság mellett nagy táblára kiírva az ujjongó felírás: „Megjött, amire vártunk.” A postavölgyiek vezetője mindjárt előterjeszti azt a kívánságot, hogy a járatot hosszabbítsák meg az út felső végéig. Nagyposta völgy is elmondhatja ugyanazt, amit Nagyárpád, hogy a város vezetősége sohasem jön hozzájuk üres kézzel. Iskolát, villanyt és most az autóbuszjáratot kapták. Az iskola úttörői a vendég Megyeri kertvárosi úttörőkkel együtt, énekkel, tánccal és szavalattal köszönték meg a népi demokrácia eredményeit és a város vezetőségének gondoskodását. A sétaautózást egyébként ők is olyan lelkes örömmel fogadták, mint a nagyárpádi gyerekek. A felnőttek öröme, ha nem is ilyen hangos, de épolyan nagy mint a gyerekeké. Számukra is a május elseje új jelentőséget kapott azzal, hogy elért hozzájuk, hála a városi dolgozók munkájának, a városi élet, a jó közlekedés áldása. Ez az öröm és ez a jelentőség volt benne az úttörők felharsanó énekében és szüleik hálás kézszorításában.”
A Közlekedésügy dolgozói elkészítették és a polgármester a város közönsége nevében átvette a két új gyönyörű autóbuszt, hogy a forgalomba beállítva a város közlekedésének szolgálatába állítsa. A város közönsége őszinte csodálatát fejezte ki, amikor megpillantotta a város utcáin első útjukat megtevő, modern és szép járműveket. Voltak olyanok, akik nem tudták, hogy a két autóbusz a mienk, mert megszokták az autóbuszok kék-sárga festését, amelytől eltérően ezek az újak sötétkék-ezüst színűek, mint a fővárosi autóbuszok. Így azt hitték, hogy pesti autóbuszokat látnak. Így sóhajtottak fel: „Jó lenne nekünk is egy-két ilyen.”
Az első ingyen utasok
Az új autóbuszok elkészülése lehetővé tette, hogy a peremtelepülések közül kettőt, Nagyárpádot és Nagypostavölgyet is bekapcsolják az autóbuszközlekedés hálózatába. Az új autóbuszok egyike gördült ki Nagyárpádra és Postavölgybe, mint az új járatok első hírnöke. Ott gördült a busz, amely a dolgozók kívánságának megfelelően a “Gerő-busz” nevet viseli. Ott gördült az úton, amelyen eddig legfeljebb egy-egy személyautó porzott néha végig, vagy a parasztok szekerei zörögtek. Azt is mondhatnánk, hogy Nagyárpádnál végződik a világ, mert a község kiesik a főútvonalból és az út innét nem vezet sehova. A fák mélyen hajolnak az útra és lombkoronáik végig simítják az autóbusz tetejét. Meg kell majd nyesegetniük a fákat - véli a közüzem igazgatója - amint kifelé robogunk az úton. Az útszélen hazafelé tartó nagyárpádiak leplezetlen bámulattal fogadják a hatalmas méretű járművet, mely szokatlan jelenség ezen az úton. Csodálatuk még nagyobb lett, amikor az csikorgó fékekkel megáll mellettük és a Közlekedési Vállalat egyik vezetője szíves szóval invitálja az első járatát tevő autóbuszba a jól megtermett és szatyorral hazafelé igyekvő asszonyt. A város vezetősége és az autóbuszüzem kocsiban ülő dolgozói vidáman megéljenzik az első utast, aki örömmel vegyes zavarral fogadja az ovációt, és telepedik le a soványnak ugyancsak nem mondható számvevőségi főtanácsossal szemben. Ezután szinte 30 méterenként áll meg a kocsi és vesz fel újabb és újabb árpádiakat. A második egy úttörősapkás fiú, a harmadik egy óvatos öreg néni, aki előbb megkérdi, hogy ezen a darabon mennyiért viszik el és hitetlenkedve,szabódva ül fel a kocsira, amikor megtudja, hogy ez alkalommal még ingyen visznek mindenkit. Mire Nagyárpádra érünk, jócskán megtelik a kocsi zsibongó, beszélgető nagyárpádiakkal, akik még ilyen csodát se éltek, hogy ingyen utazásra invitálják őket egy ilyen szép új autóbuszon. A község határánál a község bírája, az elöljáróság és kis úttörő csapat köszöntötte a kocsit, amely velük együtt indul tovább a község közepe felé.
Krancz elvtárs sohasem jött üres kézzel
A kultúrház előtt hamar összeverődik Nagyárpád népe, hogy megcsodálja az autóbuszt, amely a jövőben megszabadítja őket a fáradságos gyaloglástól. Az úttörők is egyre többen fogják körül a kocsit, egyikük megsimogatna annak kékségét, majd poros oldalára ékes zsinórírással írja a porba: Éljen Rákosi Pajtárs. Nem kell kétszer mondani nekik, hogy foglalják el a kocsit, amikor Krancz elvtárs erre felhívja őket. Pillanatok alatt zsúfolt a kocsi 80-100 gyerekkel. Ki hinné, hogy Nagyárpádon annyi gyerek van. A lemaradók csapatában elszontyolodott arcokat látni, csak akkor derül fel az arcuk, amikor Krancz elvtárs megígéri, hogy a következő párperces fordulónál rájuk is sor kerül. A község bírája és az MDP pártszervezet ottani titkára az egybegyűltek előtt megállapította, hogy Krancz elvtárs egyszer sem jött üres kézzel hozzájuk, hiszen csak múlt évben adta át nekik a villanyt. Most meg íme az autóbuszt is. Aztán visszaindulunk. Az úttörők kitartóan ragaszkodnak az autóbuszhoz és fel sereglenek a kocsira és az út feléig elkísérnek még bennünket. Éneklésük majd szétveti a kocsi oldalát. Aztán elbúcsúzunk és még egy darabig integetnek a porfelhőn keresztül.
Vidám sétaautózás Postavölgyben
Percek múlva aztán Nagypostavölgyben vagyunk, ahol az egybesereglett lakosság mellett nagy táblára kiírva az ujjongó felírás: „Megjött, amire vártunk.” A postavölgyiek vezetője mindjárt előterjeszti azt a kívánságot, hogy a járatot hosszabbítsák meg az út felső végéig. Nagyposta völgy is elmondhatja ugyanazt, amit Nagyárpád, hogy a város vezetősége sohasem jön hozzájuk üres kézzel. Iskolát, villanyt és most az autóbuszjáratot kapták. Az iskola úttörői a vendég Megyeri kertvárosi úttörőkkel együtt, énekkel, tánccal és szavalattal köszönték meg a népi demokrácia eredményeit és a város vezetőségének gondoskodását. A sétaautózást egyébként ők is olyan lelkes örömmel fogadták, mint a nagyárpádi gyerekek. A felnőttek öröme, ha nem is ilyen hangos, de épolyan nagy mint a gyerekeké. Számukra is a május elseje új jelentőséget kapott azzal, hogy elért hozzájuk, hála a városi dolgozók munkájának, a városi élet, a jó közlekedés áldása. Ez az öröm és ez a jelentőség volt benne az úttörők felharsanó énekében és szüleik hálás kézszorításában.”
1949. július 23-án a málomi viszonylatot is a Gerő-busszal nyitották meg, A Dunántúli Napló beszámolója a lap július 24-i számából:
“Szombaton befutott a Gerő-busz Málomba.
Szombaton reggel negyed hétkor a „Gerő-busz" befutott Málom községbe, mint a pécs— málomi járat elindítója. A községháza előtt egybesereglett málomiak virág és lombfüzéreket szorongattak ünneplőbe öltözve. A megálló „busz”-t a málomi MNDSz-asszonyok megrohamozták virágaikkal és a hatalmas jármű elejét percek alatt felékesítették. Ablakára pedig kikerült a nagy pillanatra készített pirosbetűs tábla: Pécs—Málom, első járat. A járatot megnyitó Krancz elvtársat, a falubeliek élén Bencze György elvtárs, tanító fogadta. Köszönetet mondott az autóbuszjáratért az MDP-nek, a polgármesternek, a dolgozóknak, hogy munkaversenyük lehetővé tette a járat megindítását. A beszédek után az autóbusz megtelt a faluból és a szomszédos Keszüből a városba igyekvőkkel. Piacra szánt kosarakkal és tejeskannákkal. Boldog, mosolygó arcokkal. Az egyik asszony frissen dagasztott kenyeret tartott ölében. Kertvárosba vitte a pékhez.”
Szombaton reggel negyed hétkor a „Gerő-busz" befutott Málom községbe, mint a pécs— málomi járat elindítója. A községháza előtt egybesereglett málomiak virág és lombfüzéreket szorongattak ünneplőbe öltözve. A megálló „busz”-t a málomi MNDSz-asszonyok megrohamozták virágaikkal és a hatalmas jármű elejét percek alatt felékesítették. Ablakára pedig kikerült a nagy pillanatra készített pirosbetűs tábla: Pécs—Málom, első járat. A járatot megnyitó Krancz elvtársat, a falubeliek élén Bencze György elvtárs, tanító fogadta. Köszönetet mondott az autóbuszjáratért az MDP-nek, a polgármesternek, a dolgozóknak, hogy munkaversenyük lehetővé tette a járat megindítását. A beszédek után az autóbusz megtelt a faluból és a szomszédos Keszüből a városba igyekvőkkel. Piacra szánt kosarakkal és tejeskannákkal. Boldog, mosolygó arcokkal. Az egyik asszony frissen dagasztott kenyeret tartott ölében. Kertvárosba vitte a pékhez.”
Augusztus elsejére elkészült a másik két roncsokból előállított autóbusz: A 18-as ”Petőfi” névvel illeték, ez egy ismeretlen Rába alvázra készült (alvázszáma hiányos volt, elképzelhető, hogy egykoron egy Rába-TS-é volt) Rába-DST felépítmény (a karosszéria feltehetőleg a BX-379-ről származott). A 19-es, "Kossuth" autóbusznál valószínűleg a másik kaposvári MAN teherautó alvázára applikáltak rá egy Rába-TS felépítményt (a karosszéria feltehetőleg a BX-420 vagy BX-422-ről származott)
.
A Dunántúli Napló 1949. augusztus másodikai beszámolója:
"Elkészült a Petőfi- és Kossuth-autobusz
Augusztus elsején, a Terv második születésnapján a déli órákban a pécsi Közlekedésmű dolgozói teljesen készen átadták a két új autóbuszt, amit akárcsak a többit, ugyancsak roncsokból építettek tel. Délután 2 órakor álltak meg a városháza előtt a tűző napban, csillogva és festékszagúan. Külsejük teljesen hasonlóak a május elsején átadott Rákosi- és Gerő-buszhoz. Az új autóbuszok Petőfi és Kossuth nevét viselik és oldalukon a büszke felírás, hogy “Készült a hároméves terv keretében". Az új kocsikat Dulánszky Nándor elvtárs, közüzemi igazgató adta át a város közönségét képviselő Krancz Pál elvtársnak, aki rövid, de meleg szavakkal köszönte meg a közüzem dogozóinak, hogy a vállalt feladatot munkaversenyükben pontosan határidőre teljesítették. Az új autóbuszok közül a 18-as számú 3200, míg a 19-es 3400 munkaóra alatt készüli el, ami jelentős munkaidő megtakarítás a május elsejére készített két autóbusznál felhasznált munkaórákhoz képest, tekintve, hogy azokra egyenként körül-belül 5000 munkaórát fordítottak. Az ünnepélyes átadás tulajdonképpen csak 6-án történik meg a közlekedésmű dolgozóinak zászlóavatásával egyidőben. A tervek szerint azután a két új kocsit adják kölcsön Kaposvár városának a mezőgazdasági kiállítás, és vásár egyhetes tartamára."
Augusztus elsején, a Terv második születésnapján a déli órákban a pécsi Közlekedésmű dolgozói teljesen készen átadták a két új autóbuszt, amit akárcsak a többit, ugyancsak roncsokból építettek tel. Délután 2 órakor álltak meg a városháza előtt a tűző napban, csillogva és festékszagúan. Külsejük teljesen hasonlóak a május elsején átadott Rákosi- és Gerő-buszhoz. Az új autóbuszok Petőfi és Kossuth nevét viselik és oldalukon a büszke felírás, hogy “Készült a hároméves terv keretében". Az új kocsikat Dulánszky Nándor elvtárs, közüzemi igazgató adta át a város közönségét képviselő Krancz Pál elvtársnak, aki rövid, de meleg szavakkal köszönte meg a közüzem dogozóinak, hogy a vállalt feladatot munkaversenyükben pontosan határidőre teljesítették. Az új autóbuszok közül a 18-as számú 3200, míg a 19-es 3400 munkaóra alatt készüli el, ami jelentős munkaidő megtakarítás a május elsejére készített két autóbusznál felhasznált munkaórákhoz képest, tekintve, hogy azokra egyenként körül-belül 5000 munkaórát fordítottak. Az ünnepélyes átadás tulajdonképpen csak 6-án történik meg a közlekedésmű dolgozóinak zászlóavatásával egyidőben. A tervek szerint azután a két új kocsit adják kölcsön Kaposvár városának a mezőgazdasági kiállítás, és vásár egyhetes tartamára."
Hármas ünnep a PVKV garázsában: felavatták a pártszervezet zászlaját, bemutatták, és a dolgozók átadták Pécs városának a két új autóbuszt (Petőfi és Kossuth), valamint a Magyar Közlekedési Alkalmazottak Szakszervezete a vállalat 8 dolgozójának jutalmat osztott ki. A képen balról jobbra haladva a Petőfi, a Gerő, a Rákosi és a Kossuth busz látható.
Fotó: Index Fórum
Fotó: Index Fórum
Az augusztus elsejei rendezvény egy másik kameraállásból.
Fotó: Lehmann Ferenc: A pécsi autóbusz-közlekedés története II. (1945-60), III. (1960-64)
Városi Közlekedés 2007/ 2. szám
adt.arcanum.hu
A Pécsi Közlekedési Községi Vállalat (PKKV, a PVKV utódja) igazgatósági beszámolója 1949 novemberéből: “Már 1948 szeptemberében a műszaki vezetésben történt változás azt eredményezte, hogy a külső cégeknél végzett munkát házilag kezdtük elvégezni. Szeptembertől december 31-éig terjedő időszak elégséges volt ahhoz, hogy az új vezetés felmérje az erőket, számba vehesse a műszaki adottságokat és január 1-jével az egész vonalon, egész jelentéktelen kivételtől eltekintve, a javításoknak házilag történő elvégzésére rendezkedjünk be. Így már lehetséges, hogy a nagyjavítások mellett a BSzKRt-tól vásárolt 4 db. háborús roncs alvázat és karosszériát saját üzemünkben építsük újjá, amelyeknek darabonkénti össz. költsége 90 000 Ft volt. Pécs város közönsége nagy örömmel fogadta a pécsi dolgozók által a budapesti kivitelben kiállított kocsijainkat. A négy darabból az első kettő, május elsején került forgalomba. A másik kettő, augusztus elsején adatott át Pécs város közönségének. A BSzKRt-tól vásárolt roncs karosszériák és alvázak nem voltak olyan komplett állapotban, hogy azokat motor és futómű tekintetében házilag ki tudtuk volna állítani és ezért az egész kérdésnek a végleges formába öntése előtt, tárgyalásba bocsátkoztunk a kaposvári Pannónia Autóbusz Vállalattal, ahonnan két db. használt 6 hengeres MAN-Diesel teherautó alvázat és két db. 4 hengeres ugyancsak MAN-Diesel autóbuszt vásároltunk meg. Ezeknek összege 135 000 Ft volt. Az üzemvezetősége olyan előnyös megállapodást kötött az eladókkal, hogy a vételi összeget több részletben fizethette ki. Az üzem tehát a kaposvári teherautó alvázak alkatrészeiből és a BSzKRt roncsokból állította elő a 16-os, 17-es, 18-as és 19-es buszokat és újjáépítette a két db. négyhengeres Kaposvárott vásárolt kis diesel autóbuszt. Január elsején a kocsiparkunk száma 12 volt, augusztusra, 18-ra emeltük gurulóképes kocsijaink számát, és ezzel ebben az esztendőben kocsiparkunkat 50%-kal gyarapítottuk. A vállalatnak ez az üzleti vállalkozása hozzávetőleges számítások szerint, 400 000 Ft-ba került, mely összegért két új autóbuszt sem tudott volna vásárolni. Ezzel szemben a legpesszimisztikusabb számítások szerint, ha a kocsik értékét 50%-osnak vesszük, az új autóbuszokéhoz viszonyítva, továbbá ha tekintetbe vesszük azt, hogy 6 új gépkocsink beszerzési ára minimálisan 1 500 000 Ft és ezt az összeget szembeállítjuk a 400 000 Ft-os költséggel történt szóban forgó beruházással, akkor kitűnik, hogy ennél a vállalkozásnál 350 000 Ft az az összeg, amit nevezett gazdasági szempontból megtakarításnak tekinthetünk.”
További használt autóbuszok beszerzésével és felújításával 1949 végére -ahogy az igazgatósági beszámolóból is kiderült- 18 db busz alkotta az augusztus 19-től már PKKV néven futó vállalat állományát (1950 novemberétől Pécsi Köszlekedési Vállalat).
A Pécsi Közlekedési Községi Vállalat (PKKV, a PVKV utódja) igazgatósági beszámolója 1949 novemberéből: “Már 1948 szeptemberében a műszaki vezetésben történt változás azt eredményezte, hogy a külső cégeknél végzett munkát házilag kezdtük elvégezni. Szeptembertől december 31-éig terjedő időszak elégséges volt ahhoz, hogy az új vezetés felmérje az erőket, számba vehesse a műszaki adottságokat és január 1-jével az egész vonalon, egész jelentéktelen kivételtől eltekintve, a javításoknak házilag történő elvégzésére rendezkedjünk be. Így már lehetséges, hogy a nagyjavítások mellett a BSzKRt-tól vásárolt 4 db. háborús roncs alvázat és karosszériát saját üzemünkben építsük újjá, amelyeknek darabonkénti össz. költsége 90 000 Ft volt. Pécs város közönsége nagy örömmel fogadta a pécsi dolgozók által a budapesti kivitelben kiállított kocsijainkat. A négy darabból az első kettő, május elsején került forgalomba. A másik kettő, augusztus elsején adatott át Pécs város közönségének. A BSzKRt-tól vásárolt roncs karosszériák és alvázak nem voltak olyan komplett állapotban, hogy azokat motor és futómű tekintetében házilag ki tudtuk volna állítani és ezért az egész kérdésnek a végleges formába öntése előtt, tárgyalásba bocsátkoztunk a kaposvári Pannónia Autóbusz Vállalattal, ahonnan két db. használt 6 hengeres MAN-Diesel teherautó alvázat és két db. 4 hengeres ugyancsak MAN-Diesel autóbuszt vásároltunk meg. Ezeknek összege 135 000 Ft volt. Az üzemvezetősége olyan előnyös megállapodást kötött az eladókkal, hogy a vételi összeget több részletben fizethette ki. Az üzem tehát a kaposvári teherautó alvázak alkatrészeiből és a BSzKRt roncsokból állította elő a 16-os, 17-es, 18-as és 19-es buszokat és újjáépítette a két db. négyhengeres Kaposvárott vásárolt kis diesel autóbuszt. Január elsején a kocsiparkunk száma 12 volt, augusztusra, 18-ra emeltük gurulóképes kocsijaink számát, és ezzel ebben az esztendőben kocsiparkunkat 50%-kal gyarapítottuk. A vállalatnak ez az üzleti vállalkozása hozzávetőleges számítások szerint, 400 000 Ft-ba került, mely összegért két új autóbuszt sem tudott volna vásárolni. Ezzel szemben a legpesszimisztikusabb számítások szerint, ha a kocsik értékét 50%-osnak vesszük, az új autóbuszokéhoz viszonyítva, továbbá ha tekintetbe vesszük azt, hogy 6 új gépkocsink beszerzési ára minimálisan 1 500 000 Ft és ezt az összeget szembeállítjuk a 400 000 Ft-os költséggel történt szóban forgó beruházással, akkor kitűnik, hogy ennél a vállalkozásnál 350 000 Ft az az összeg, amit nevezett gazdasági szempontból megtakarításnak tekinthetünk.”
1952. január 15-én - akkor már Pécsi Közlekedési Vállat (PKV) -, az első Ikarus 30-as állományba vételével új kor köszöntött be, többé nem került sor a második világháború előttről származó használt autóbusz vásárlására.
A “politikus kvartett” 1955-ig maradt forgalomban, ezután selejtezték őket.
A Gerő busz a Mecsekben 1952-ben.
Fotó: Lehmann Ferenc: A pécsi autóbusz-közlekedés története II. (1945-60), III. (1960-64)
Városi Közlekedés 2007/ 2. szám
adt.arcanum.hu
Külön köszönet illeti Lehmann Ferencet a cikk megírásához nyújtott rengeteg segítségért!
Források:
Lehmann Ferenc: A pécsi autóbusz-közlekedés története I. (1926-1944) Városi Közlekedés 2007/ 1.szám
Lehmann Ferenc: A pécsi autóbusz-közlekedés története II. (1945-60), III. (1960-64) Városi Közlekedés 2007/ 2. szám
Dunántúli Napló 1949.05.03
Dunántúli Napló 1949.05.21
Dunántúli Napló 1949.07.24
Dunántúli Napló 1949.08.02
Dunántúli Napló 1949.08.09
Autó 1949/ 11. szám
Mihálffy László táblázatai http://mihal.fw.hu/alap.html
A fővárosi autóbusz-közlekedés 100 éve
Füzesi Árpád feltehetőleg felesége felvételen.
A Vas- és Fémmunkások Szövetségének halotti értesítője a Népszava 1945. április 22-i számából. 
A Füzesi Árpád nevét viselő főműhely 1974-ben. 
Egy, a Siemens & Halske és a grázi Weitzer gyár koprodukciójában készült lembergi (ma lviv) villamosszerelvény a kocsiszín területén 1894-ben. Érdemes megnézni, mennyire hasonlít a motorkocsi a BVV budapesti Siemens kocsijaihoz: 
Egy -sajnos rossz minőségű- felvétel a Közlekedés 1949/7. számából a moszkvai Szabad Magyarország Ipari Kiállításról (forrás: 
A Szellem és a Ganz egyik motorvonatának modellje a korabeli filmhíradóból kiragadott jelenten ( forrás: Filmhíradók Online)
A Szellem modellje a Ganz gyártörténeti kiállításon 2016-ban. Szegény sajnos nem a legjobb állapotnak örvend, de legalább a mai napig megvan. (Fotó: a szerkesztő)
A sokáig elveszettnek tűnt típusból mára már szerencsére működőképes 1:1 méretarányú példány is van (Fotó: a szerkesztő)
A MÁVAG-Mercedes-Benz teherautó alvázának a modellje. (Fotó: a szerkesztő)